2011. december 31., szombat

Számadás

Bár a címet Kosztolányitól loptam, stílusra mégis Örkényt koppintom majd évzáró kis posztomban, csak várjátok ki a végét.

Kezdhetném azzal, hogy számadás helyett mindig, mindig van egy tervem, ami igaz is, mert hát mennyivel könnyebb szemet hunyni a sok faszság felett, mint pörgetni rajta az agyunkat. Legyen 2012 a fejek homokba dugásának (vagy nem lehetne inkább csak úgy szimplán a dugásnak?) az éve. És beköszönt a boldog struccok éve. Ámen.

Tehát egy kis ör(/n)kényes leltár 2011-ről, enyhe PC-játék beütéssel (Batus opened her inventory):

1 szív
mellékelve:
2 pitvar
2 kamra
néhány seb

egyéb:
-1 barát
+1 lelkiismeret-furdalás
+2 szégyenfolt

maradék:
eddigi tudás
eddigi érzelmek

jövőbe nézve:
várakozás
türelmetlenség
élet

Boldog újévet, köcsögök! :)

2011. december 28., szerda

Félek

Tudod, mostanában egyfolytában félek. Mitől? Fogalmam sincs. Néha úgy érzem, hogy én vagyok maga a félelem, hogy mások félelme igazából csak egy letört darabka az én félelmeimből. Ülök a buszon és görcsbe rándul a gyomrom, ahogy elképzelem a hídról alázuhanó járművet, érzem a szabadesés röpke pillanatát és látom saját kettészakadt testemet. De tudok én egy kád vízben is rettegni, amikor a zavaros víz és a fenyőillatú habfürdő fehér rétege elrejtik szemem elől a saját végtagjaim. Mi történhet a víz alatt? Mi van, ha valami bejutott a vízbe és én nem látom, és egyszer csak hirtelen hozzáér a lábamhoz és ÚRISTEN már érzem is!!! Persze igazából nem... De a lépcső tetejéről visszabámuló, vörös szemű, gyíkszerű kis szörnyet sem látom igazából, csak lehet, hogy ha megfordulok ott lesz, és odakapom a fejem és ÚRISTEN persze hogy nincs ott, de mi van, ha most jobbra nézek és ott lesz, mert kicselezett, vagy a hátam mögé lopózott és ÚRISTEN!!! Calm down, calm down... Gondoljunk valami szépre... Ó igen, boldog emlékek, meg szeretet, meg szerelem, minden rózsaszín. De ha a köd mögött falba ütközöm és összetöröm magam? És ha ő nem is úgy, vagy ha az egész nem igaz, vagy már nem olyan, vagy mi van, ha... Picsába, még több félelem, és nincs hova menekülni, csak a szorító érzés van, ami bezár, megfojt, megöl, nem ereszt, csak egyre szűkebbre vonja béklyóját a zsigereim körül... Bújtass el valahova... Félek...

2011. december 25., vasárnap

Isteni színjáték

[...]
Igazából nincs bajom veled... se vele ott, sőt, azzal a sarokban bambuló kurvával... hát különösebben még vele sincs. De ha egyben nézlek titeket, a hülye kis játékaitokat, a fontos hangyabolyotokat, szinte már utállak titeket. Istenként röhögök le rátok, én, aki megálmodtam mindent, de most mégsem enyém az irányítás. Egy játék kontroller nélkül. Egy bugos Mario. Nyomom a nyilat jobbra, mégis mindenki balra megy a falnak. Ja, tudom, hogy nekem kellene kijavítani a hibát, talán csak elemet kellene cserélni, vagy újraindítani a konzolt, fasz tudja. Mármint érted, ezt most metaforikusan mondom. Fel kéne ráznom valahogy a fajtádat. De komolyan, szerinted tanulnának ezek bármiből is? Ezek? Jó ha a válluk felett hátrapillantanának, miközben folytatják a falnakmenést. Te közöttük élsz, látod őket, látod az egységben a részt, neked tudnod kell a megoldást. Nagy terhet szabok rád, de másra nem számíthatok, ezért látogattalak meg álmodban.
...
Hogy ki vagyok? Előadhatnám a "vagyok, aki vagyok" dumát, de hogy őszinte legyek, azt már unom.  Sok mindennek hívtak az idők folyamán, te valószínűleg az "Egy Élő Istenként" imádsz. Rég elfelejtetted az "Amon-Re" nevet, és valószínűleg "Odin"-ként sem szólítanál már. De nem is baj, haladunk a korral, talán néhány száz év múlva az emberek majd "Chuck Norris"-nak hívnak. És hogy miért vagyok itt? Mert kiválasztottalak. Vakációzni megyek egy kis időre, talán sütkérezek egyet a legszebb tengerpartomon, te pedig ez idő alatt rendbe hozod az emberiséget. Egymagad. Nem nagy ügy, menni fog, én az egészet a semmiből gondoltam ki, szarás közben. Megjavítani igazán semmiség lesz, talán csinálhatnál közben egy szendvicset is...

2011. december 19., hétfő

és a semmi

gyerünk gyerünk gyerünk csinálni valamit... fussunk versenyt (nincs kivel), vagy verekedjünk (nincs kivel), pogózzunk (nincs kivel és hol), vagy csak menjünk el el el valahová (nincs hová), csak szakadjunk már ki innen, csak szakadjak már ki innen... hülyelány, miért nem indulsz máris kifelé, erdőben bóklászni, magaddal beszélgetni, magadat megmosolyogtatni, magadat magadat magaddá tenni? nem megy ez, már rég volt, elmúlt, nem jön vissza, inkább adjatok egy üres teret ahol üvölthetek és toporzékolhatok, adjatok falakat amiknek nekimehetek, amikbe verhetem az öklöm,  és adjatok késeket, sok sok sok kést, hogy szétszabdalhassam a világot magam körül.

2011. december 18., vasárnap

és a minden

és csak úgy in medias res, bele a közepébe, mert minek is gondolkodni, minek átrágni a dolgokat, ha egyszer az agyam máris szavakká alakítja a bemeneti adatot, a kimenet meg csak okádja a végterméket és jön a blablabla meg a butaságok és utána a nem úgy értettem és a helyesbítés, aztán hogy is volt, meg mit is akartam és már rég nem az van, ami elkezdődött, hanem valami egészen más gombolyagba gabalyodtam bele és szeretném felgöngyölíteni (huh de nehéz szó!) csak épp a végét nem találom, mert túl gyorsan ugrott a gondolat egyik pöttyről a másikra és nem emlékszem, hol volt az eleje, ahová vissza kéne menni, te meg csak mondod tovább, nem segítesz visszatalálni, sőt, csak még mélyebbre kergetsz ebben a rengetegben és hányod rám a sok blablablát, amire szeretnék reflektálni, de eldugult az átalakítóm és a te blabládat nem tudom a saját mekegésemmé formálni, ezért csak mondom, hogy de de de meg elegem van és nem hiszem el, aztán végső fegyver (hiszed te) a sírás, bár én koránt sem céllal dobom ki ezt a sok könnyet, egyszerűen csak valahogy könnyebb lesz tőle, ez amolyan vészjelző, hogy hahó meghibásodott itt valami, nem tudjuk, milyen szót kéne most kiköpni, gyorsan küldünk helyette sós vizet, hátha nem tűnik fel senkinek hogy nincsenek benne se mással-, se magánhangzók, bár néhány kis brühühü azért mégiscsak mellékelve van, úgyhogy ez így nem igaz, de a lényeg, hogy potyoghat bármeddig az áradat, onnan már nincs visszaút az elejére, csak kétségbeesett kapkodás meg ne ne ne és jajistenem és sok remény, hogy ha az elejére nem is, a végére még odaérhetek időben és épségben... és most kihánytam nektek az agyam.

2011. december 16., péntek

Varázslattan birkáknak

Hé, nemrég még volt itt valami varázslat, ilyen kis kósza szösszenet, most meg hiába kaparom ki a mellkasom, nem találok semmit. Mármint van itt persze jó sok minden - lomtalanítani sem ártana -, de az a valami, amiben mindig elbújhattam, már nincs. Eddig lehettem hercegnő, tündér, harcos, vagy nektek egyszerűen csak különc, akit nem tudtatok hova tenni. Most meg olyan vagyok, mint ti, ti senkiházi, lélektelen, fantáziátlan birkák. Semmi sem változott, mégis minden más. Már nincs hova mennem, nem tudok más bőrébe bújni, mások helyett csatákat vívni, mert az a varázslat elveszett. Most minden pillanatomat itt kell elszenvednem, igazi problémákat kell leküzdenem, és nem szakadhatok ki. Szevasztok, üres szemű bábok, én is szép lassan egy lettem közületek. Észre se vettem és megtanultam mozogni a ti unalomtól szürke világotokban, még ha hányingerem is van tőle. Elhagytam azokat, akiket ide nem hozhattam magammal, és most magányosabb vagyok, mint valaha. Mindezt miért? Mert rátaláltam a világ legcsodásabb dolgára, és nem ereszt...

2011. december 11., vasárnap

Medvékről és használt holmikról

Egyszer amikor anyukám hazajött a turiból, hozott nekem egy játékmackót. Nem volt valami szép, lestrapált bundáját koszpecsétek tarkították, molyrágta fülecskéje csálén állt, és egy-két lyukat is felfedeztem a varrás mentén. De olyan szeretni valóan bús feje volt - pont mint az igazi Micimackónak -, hogy rögtön beleszerettem. Még azt sem hagytam, hogy az anyukám mosógépbe rakja: én fürdettem meg a csapban, jól beszappanozva a bundáját. Szegény napokig száradt, én pedig alig bírtam magammal és türelmetlenül vártam az estét, amikor betakargathatom magam mellett az ágyban. Amikor már nem csöpögött belőle a víz, elcsentem anyu varrókészletét és nekiálltam rendbe szedni a feslő varrást. Nem törődtem vele, hányszor szúrta meg ujjamat a tű, nem számított, hogy bibis lett vagy vérzett. Nagylány voltam, aki törődik a macijával. Amikor mindennel elkészültem, alaposan megszemléltem a medvémet. A bundája tiszta lett, a vatta már nem lógott ki a hasán, de mégis látszott, hogy a sok vesződség ellenére sem lesz tökéletes: a cérnaszájat szinte teljesen elnyűtte az idő, és tudtam, hogy rám már soha nem fog úgy mosolyogni, mint az előző kislányra. Ráadásul akárhányszor fürdettem meg, belülről valami furcsa szagot árasztott, talán a régi gazdája öntött rá valamit, aminek az aromája teljesen beleivódott a vattatöltet szálaiba. De én még ezt a dohos rothadásszagot is megszerettem, mert az én macimhoz tartozott, amivel annyit vesződtem, amit annyit gondoztam. A szüleim sokáig csóválták a fejüket, új játékokat ígérgetve kértek, hogy inkább dobjam ki, mert ez a játék egyszerűen "elromlott". Én persze nem hallgattam rájuk, a maci még mindig az ágyam mellett őriz engem éjjelenként. Soha nem hagyom el. Mert ő az én medvém.

2011. december 5., hétfő

Múlt

Hé! Hahó! Te furcsa kislány ott a sarokban! Igen, te, akinek szarral van tele a feje! Merre csavarogsz folyton? Rég volt szerencsénk egymáshoz, és... de már megint hová szaladsz, te bolond?! Itt vagyok, és neked is itt a helyed. Miért hiszed, hogy nem férsz el valahol a mellem alatt? Az a helyzet, hogy akármilyen hülye és szánalmas vagy, nekem hiányzol. Hiányzik az a sok szarság, ami folyamatosan ömlött a fejedből. Harapdálnak az emlékek. Hiányzik az undorító önsajnálatod. Hiányoznak a szóképeid, a rímeid, hiányzik a fogalmazási stílusod, az iróniád. Hiányzik az a valami (vagy sokami?) amit kitéptél belőlem, mielőtt elszöktél. Add vissza! Akarom mindet! Add ide a béna mű-fájdalmadat, cserébe adok igazit, te dög! Miért nem lehetek újra te, aki sosem voltam én?

Jó, hát akkor ne figyelj rám... szédülj csak tovább érzelmek nélkül, mert nekem aztán olyan kurva könnyű. Épp csak virágzik bennem az ólom, ami egyre csak húz lefelé... Te meg maradj meg a buborék-érzéseknek és levegő-szenvedésnek...

.