2011. december 16., péntek

Varázslattan birkáknak

Hé, nemrég még volt itt valami varázslat, ilyen kis kósza szösszenet, most meg hiába kaparom ki a mellkasom, nem találok semmit. Mármint van itt persze jó sok minden - lomtalanítani sem ártana -, de az a valami, amiben mindig elbújhattam, már nincs. Eddig lehettem hercegnő, tündér, harcos, vagy nektek egyszerűen csak különc, akit nem tudtatok hova tenni. Most meg olyan vagyok, mint ti, ti senkiházi, lélektelen, fantáziátlan birkák. Semmi sem változott, mégis minden más. Már nincs hova mennem, nem tudok más bőrébe bújni, mások helyett csatákat vívni, mert az a varázslat elveszett. Most minden pillanatomat itt kell elszenvednem, igazi problémákat kell leküzdenem, és nem szakadhatok ki. Szevasztok, üres szemű bábok, én is szép lassan egy lettem közületek. Észre se vettem és megtanultam mozogni a ti unalomtól szürke világotokban, még ha hányingerem is van tőle. Elhagytam azokat, akiket ide nem hozhattam magammal, és most magányosabb vagyok, mint valaha. Mindezt miért? Mert rátaláltam a világ legcsodásabb dolgára, és nem ereszt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése