2012. január 19., csütörtök

Dide és más drogok

Előre jelzem, hogy ennek a bejegyzésnek semmi értelme.

Kosztolányiról írom a szakdolgozatomat. Miért? Mert szeretem, imádom, magamra találok benne... Vagyis szerettem, imádtam, és valaha magamra találtam benne. Aztán jött Ő és mindent magával vitt. Jó, persze ez hülyeség, hiszen nem Neki kellett alakítania a költőről megfogant képemet. Nem az Ő hibája, de számomra eggyé vált Kosztolányival, és most, hogy Ő nincs, Didét is távolabb érzem magamtól. Ezért kínlódok, ezért nem akarom csinálni, egyikre sem akarok gondolni. Pedig ez csak lebegő melodráma. Ő még csak nem is hiányzik (Dide igen, nagyon, mostanában egyre jobban)... Néha eszembe jut, hogy mindig milyen jó illatú volt a haja, vagy hogy milyen libabőrös lett egy nyakra cuppantott csóktól. De őszintén? Nem maradt belőle semmi, szinte nyomtalanul tűnt el, bele a semmibe. Nincsenek emlékek, amikre fájna visszaemlékezni, nincs lüktető űr vagy kétségbeesés. Akkor miért nem akarok gondolni Rá? Mert az lett a vége, amit Ő sosem akart: ha eszembe jut, csak ideges leszek, a nagyszabású szavai és üres fellengzése kezd a fülemben csengeni, az állandóan benne forró hazug-színű kettősség, amit talán egyszerűen csak nem tudott kezelni. Harag és düh fonódik bennem a neve köré, amit igazán megmagyarázni sem tudok, de megmérgezte vele Kosztolányit is.
Jaj, drága, drága Dide, gyere vissza hozzám, taníts élni, játszani, alkotni! Könyörgöm!

2012. január 10., kedd

Páraszívecskék

és ültem a kocsiban és sírtam és hallgattam ahogy mondod hogy "ez nem fog menni" meg "menj haza" és én csak néztem ki az ablakon amit teleleheltünk a könnyeinkkel és a párába elkezdtem szívecskéket rajzolni

és azóta minden jó már és ülök egyedül a kocsiban és várok és a leheletem újra kirajzolja a szíveket a párába és belül a nagyon is szilárd szívem összeugrik és félni kezdek és eszembe jut hogy mi van ha rosszul döntöttem vagy valamit elrontottam és hogy ez a "minden jó" tényleg jó-e vagy csak szeretném hogy jó legyen

és aztán beül a kocsiba ő is minden újra a helyére kerül és a motor beindul és a pára már el is tűnik

2012. január 7., szombat

Összetörni

Össze kell törni, bazmeg. Ha nem vagy a padlón, ha nincs honnan felkelned, akkor minden úgy marad, ahogy hagytad: ácsingózhatsz a váróban, amíg valaki újra a földre nem lök. Jól van, gyerünk, hol vagy már? Lökdöss, rúgj belém, legyek szánalmas(abb), és utána hátha lehetek valaki.