2012. augusztus 18., szombat

Nyár, némafilm, helyzetjelentés

Lassan vége a nyárnak. Pofátlanul szaladt el mellettünk, és nyilván még mindenki kapkod utána, de már mindegy. Hátra néz és pofán röhög minket.



Nem is tudom, melyik kijelentés lenne igaz:
- Mintha csak tegnap lett volna, hogy gyomorgörccsel készültem a záróvizsgára, aztán vártam, hogy kezembe nyomják érte a diplomát.
VAGY
- Mintha évekkel ezelőtt lett volna, hogy gyomorgörccsel készültem a záróvizsgára, aztán vártam, hogy kezembe nyomják érte a diplomát.
Annyi minden történt azóta, hogy talárban és kis satyekban kezet ráztam a rektorral, hogy ha jól belegondolok, éveknek tűnnek az azóta eltelt hetek. Azóta ugyanis 1. bejártam fél Európát, 2. menyasszony lettem, 3. felvételt nyertem a BGF-re (reklámszervező szakmenedzser felsőfokú szakképzés).

1. A párommal egészen Gibraltárig mentünk le kocsival, közben itt-ott megállva, és egy kis hurokkal indultunk vissza Budapest felé, beiktatva egy egyhetes barcelonai pihenőt. Állati menő volt? Naná. Olyan műveltnek és világot látottnak éreztem magam, mikor hazaértünk, hogy ihaj . (Persze azért nyilván nem lettem sokkal okosabb, de az érzés akkor is megvan.)
Az úton készített blog itt olvasható: http://europaiut.blogspot.hu/ (Sajnos egy idő után már lusták voltunk frissíteni, de talán ami késik, nem múlik... vagy de.)

2. Utunk harmadik napján a szerelmem (igen csak egyedi körülmények között) feltette a kérdést, hogy lennék-e a felesége. "Persze!" - vágtam rá, mert először le sem esett, hogy komolyan gondolta. Aztán már került is a gyűrű az ujjamra, volt nagy örömködés, szülők értesítése, stb.
2012. július 10., Monaco: Batus és Gábor mostantól nem csak egyszerűen imádják egymást, hanem jegyesekként imádják egymást.

3. Ezen nincs mit ragozni, harmadik helyen megjelölt szakra vettek fel, ami talán így elkeserítően hangzik, de már hetek óta azon szurkoltam, hogy ne vegyenek fel az első két helyre. És tádám! A diplomám mellé két év múlva már egy szakmám is lesz, amiket kombinálva talán már el is tudok helyezkedni valahol. Reménykedjünk.

Szóval nincs más hátra, mint előre. 29-én még végigszenvedek egy forgalmi vizsgát, aztán már csak a költözés van hátra. Azután meg a boldogság, ever after...