2012. június 26., kedd

Haldokló kiscica

Nem elég, hogy ma egyébként is temetésen voltam, Gerlóczy Márton egyik - részemről teljesen középszerűnek érzett - könyvecskéje eszembe juttatott még egy csomó másik halált.

Kezdjük egy kiscicával. Az első macsekunk első szülésénél valami gikszer lehetett, ugyanis egyetlen kölyköt hozott a világra, azt is egybenőtt orr- és szájüreggel. A kicsi így nem tudott szopni, mi próbáltuk valahogy etetni tejjel és cseppentővel, de nyilván halálra volt ítélve. Számomra nem is ez a determinált halál volt felkavaró, hanem a körülmények, ahogy szerencsétlen elpusztult. A pincében valahogy kivergődött a "fészkéből" és beleesett egy tálca sóderbe. Órákon keresztül nyávoghatott segítségért, mert mire megtaláltuk, már csak rekedten, homokban fuldokolva miákolt valamicskét.

És ebben az elhagyatottságban, a kiscica kétségbeesett magányában ott van mindenki. Ott van a dédmamám, aki mellett minden nap ott volt valaki a kórházban, de mégis egyedül kellett elaludnia a sötétben és egyedül kellett ébrednie idegen helyen. Ott van a nagypapám, aki az utca közepén esett össze a riadt nagymamám mellett, egy idegen városban, idegenek között. Ott a nagymamám, aki a kórház várójában esett össze, idegenek szeme láttára, miközben a saját gyerekeit csak másnap értesítették, hogy az édesanyjuk ott fekszik a kórházban, holtan. És ott van a másik dédmamám is, akit ma temettünk és alig ismertem, mert az ország másik felében tengődött egy öregotthonban, idegen idősek között, és amikor legutóbb meglátogattuk, alig ismerte fel a dédunokáit (hogyan is ismert volna, hiszen alig látott minket).

Én nem bánom, ha egyedül halok meg, idegenek között. Nekem az fáj, hogy azok haltak meg így, ilyen kétségbeejtően, akiket szerettem. Bár lehet egyáltalán máshogy meghalni? Nem hiszem

2012. június 25., hétfő

Ami neked maradt

Sebesre kapartam a lelkem.
Kérdeztél volna, de nem feleltem.
Helyette
A lehámlott varrt,
Mint kéretlen bajt
Löktem eléd,
S hagytam rád.

2012. június 18., hétfő

Lélegzet

Na, kiskirálylány, ismét eljött egy ilyen hatalmasra nőtt pillanat, hogy befejeztél valamit. Kihúztál három évet, amiben volt "jaj megszakad a kicsi szívem" és volt boldogságoskodás is, meg távkapcsolat örömei és bánatai. Tanultál új dolgokat, megismertél embereket (nem az erősséged, mi, hercegnő?) és tettél egy lépést valami felé. Mi felé? Jó lenne azt mondani, hogy a pénzkeresés irányába, de azért ennyire nem kell optimistának lenni. De most kezdhetsz valami újat, új helyen, új emberekkel. Látod, kiskirálylány? Igazából soha sincs vége, csak mindig valami más kezdődik el.

Isten veled, kommunikáció és médiatudomány szak! Ide a diplomámat, hogy ölelgethessem, miközben éhen pusztulok!

2012. június 5., kedd

Fasz a rímekbe

Ingyen fasz a rímekbe!
(Ugyanitt epe eladó)

Nézd már! Mi ez a nyekergés?
Maradt itt még akarat?
Úgy van, sirasd csak magadat,
Miközben a kesernyés

Epe simogatja torkod.
Kancsóba töltöd vissza,
Valaki majdcsak megissza.
Gyerünk, zárd be a boltot,

Hiszen látod, nem kellesz már,
Célodat betöltötted...

Ó, faszom a rímekbe.