Zene a poszthoz: Emilie Autumn - What If
mert én sem lehetek minden egyszerre, pedig így is túl sok minden nyomorog bennem, hát ismersz, láttál már baromságok miatt bőgni és fájdalom közben nevetni, aztán volt már, hogy megkértelek, vigyázz rám, végül pedig én akartalak megvédeni, és beszéltünk már arról, hogy milyen lenne egy gyerek és hogyan gondoskodnánk róla, miközben süteményért könyörögtem és követeltem, hogy rakjunk be egy mesét, de még annyi mindent sorolhatnék, mert ugye én olyan kibaszott különleges vagyok, ne is tagadja senki, hát ki hallott már olyat, hogy egy lány egyfolytában olvasson, néha a kurva félelmetes Rise of Nightmares-zel játsszon Xbox Kinect-en, utána pedig sírva fakadjon az Ollókezű Edwardon, vagy épp az Aranyhajon (by Disney), ha épp nem a kertben ugrándozik a cicáival játszva, vagy a szobájában gubbaszt és meg akar halni, vagy előkapja a hegedűjét és játszik valamit a saját szórakoztatására, vagy pucéran áll kinn az erkélyen esőben és olyan valakihez beszél, aki nem létezik, mert bizony, talán te sem tudod, de ha mereven nézek egy pontot és néha megrándul egy-egy izom az arcomon, akkor gondolatban valahol máshol vagyok és valaki mással beszélek, talán éppen csatába indulunk, hogy megmentsünk egy világot, de persze az is lehet, hogy csak elbambultam, vagy képzeletben épp megerőszakolok egy hozzám hasonló lányt - talán épp magamat -, de akár a közös jövőnkről is ábrándozhatok, vagy jelenleg éppen Lokiról, mert a Bosszúállókban is olyan szánni valóan szerencsétlen volt, a sunyi mosolya pedig emlékeztetett valakire, akit sosem ismertem... de hogy jutottam ide? és miért? kurva különleges vagyok? a faszt. de valahogy össze kellene már rakni, hogy akkor ki is vagyok én... de tudjátok mit? talán nem is érdekel igazán...