2010. április 23., péntek

Utolsó Vacsora

Az áthatolhatatlan sötétség mögött vajúdott a Lány. A vértől és mocsoktól szennyes padlón ülve, hátát a jeges falhoz tapasztva küzdött. A fájások egyre fokozódtak és torkából fájdalmas sikoly szakadt fel. Beindult a szülés.
Kiáltása azonban halló fülekre talált: a kihalt épület távolabbi részéből sietős léptek kopogása indult el. Alig pár perc múlva már a Fiú is ott állt mellette. Elragadtatva nézte a kínoktól gyötört, gyönyörű arcot. Az egyetlen arcot, amit az elmúlt egy évben látott. Talán már csak ők ketten vannak. Népesítsék be újra a földet?
A Fiú gondolatait hirtelen felzengő sírás törte ketté. Már minden elő volt készítve. Zsebéből előhúzta egyetlen rozsdás kését és elválasztotta a Magzatot a Lánytól. Gyöngéden a karjaiba vette a kicsit, a falhoz sétált vele és két apró lábánál fogva háromszor határozottan a hideg betonhoz verte. A sírás abbamaradt. Picike ujjak rángottak még utoljára egyet-kettőt. De ne csodálkozz ezen, Gyermek, hiszen te is tudtad. Már anyád méhében hallhattad szüleid beszédét. Jobb lesz így neked. Nem fogsz borzalmakat megélni és szüleidet is jóllakatod még egy utolsó vacsorával. Aztán ők is követnek majd téged a nagy semmibe.

2010. április 22., csütörtök

Vágyakozó ("Magamat ringatom")

Soha nem láttalak még olyan szépnek, mint akkor. Miért nem vettem észre hamarabb? Talán csak azért ragyogsz ennyire, mert már a tajtékhabos szerelemben fürdesz? Az mosott le rólad mindent, ami addig elfedett Téged az én mohón kutató szemeim elől?

Emlékszel még egyáltalán? Emlékszel a mozdulatra, ahogy átnyújtottad azt az utolsó szál cigit és úgy álltál felettem, mint egy őrangyal? Emlékszel a szemeimre, ami alkoholtól ködösen is hálás-keserű vággyal tekintett fel Rád? Akkor is csak az járt a fejemben, hogy miért nem láttam már hamarabb tisztán azt a szeretettel szánakozó arcot. Miért csak most kellesz? Miért kell mindenki túl későn?

A kedvedért leszek műanyagpohár. Bárcsak innál belőlem egy kortyot. Csak ma éjjel. Aztán beledobhatnál a tömegbe, hogy száz meg száz tomboló cipő tiporjon el. Én lennék a legboldogabb pohár a világon. Kell Neked ennél több? Szeret bárki más ennyire? Más megőrülne, ha csak érinthetné ajkaidat? Bárcsak a szívembe látnál, Kedves, és rájönnél, hogy csak én vagyok méltó egy angyal szerelmére. Ne pazarold el magad.

Tudom, hogy egyszer Te is rájössz majd erre. Én várok addig valahol a sötétség végében, ahol nem látsz, csak én láthatlak Téged titokban. Dúdolgatok majd halkan a füledbe és magamat ringatom, míg te más karjában landolsz...


***
(megj.: giccses szarság, de épp lázasan, betakarózva fekszem az ágyban és nem tudtam aludni, amíg ezt meg nem írtam :))

eFeN helyzetjelentés (part 3) - Quimby

A tegnap éjjel, és jól lehet, hogy az egész eFeN csúcspontja volt a hét közepére rendezett Quimby koncert, ami előtt a Csík zenekar játszott, sokak örömére.

(forrás: eFeN galéria)

Ahogy vártam, ezen a koncerten volt eddig a legnagyobb és legszélesebb skálájú tömeg (csak itt találkoztam több tanárommal is), ötvözve az előző két estét: zsúfolásig megtelt sátor és élénk közönség. Bevallom, arányaiban nézve az előző zenekarokhoz képest ezt ismerem legkevésbé (hiszen az eddigi fellépők közül ez az együttes rendelkezik a legnagyobb múlttal, a legtöbb kiadott albummal, stb.)
A koncert nyitása a Kamikaze Bárány című számmal történt, az este folyamán pedig játszották többek között a Fekete Lamourt, az Otthontalanság Otthonát, a Magam Adomat, a Sehol Se Talállakot, az Ajjajjajt, a Most Múlik Pontosant, az Autó Egy Szerpentinent és még sok más dalt, ami vagy nem jut most eszembe, vagy nem ismertem.

 (forrás: eFeN galéria)

Minden szempontból ez a szerdai koncert hozta a legmagasabb színvonalat. A Quimby hangzása egyébként is sokszínű (nem csupán egyszerű vokál+gitár+dob kombinációkból építkeznek), amit előben is képesek hűen visszaadni. Meg kell még említeni a közönség nagy mértékű bevonását is, ami valószínűleg azok számára is sokkal élvezetesebbé tette a fellépést, akik ezelőtt nem ismerték az együttest. A gyakori kommunikáció, a zenekar bemutatása, a poénkodások, a hallgatóság énekeltetése (és a nagy közös üvöltés) mind fokozta a hangulatot és emelte a mosolygós emberek számát.
Ráadásul nem felejtették el megemlíteni azt sem, hogy a trombitás, Kárpáti József bizony itt végzett az egri főiskolán.

(forrás: eFeN galéria)

A koncert végén természetesen volt hatalmas fütyülés, sikítás és taps, meg persze "VISSZA! VISSZA!". És - nem túl meglepő - vissza is jöttek. Kiss Tibi elmondta, hogy mivel utánuk a Paso lép fel (akik jóféle tánczenét fognak játszani) megengedik maguknak, hogy a ráadás számok között lassú is legyen. Tibi szépen felvezette a számot, "ezt nem gyakran szoktuk játszani, de csak itt, csak most, csak nektek...", aztán megkaptuk, hogy el ne higgyük már, amit ott beszél a színpadon össze-vissza, csak ki kell töltenie valamivel az időt. Tibi, te kis huncut.
Ráadás számok közül bevallom őszintén, csak a Bordély Boogie-ra emlékszem, ami alatt meg is találtam a gyengéden pogózó részleget és élvezettel lökdöstem és taszigáltam mindenkit, akit értem. Végre.
A ráadás után (ha jól emlékszem, három számot is játszottam, amin meglepődtem, mert kettőre számítottam) hatalmas tapsvihar tört ki, az együttes pedig elhagyta a színpadot.

(forrás: eFeN galéria)

Végül szomorúan jelentem: most már végleg és reménytelenül beleszerettem Kiss Tibibe...

2010. április 21., szerda

eFeN helyzetjelentés (part 2) - 30Y

Az eFeN második napján a 30Y koncert volt a "fő produkció", előtte pedig a Vad Fruttik izzította a népnek azt a részét, akik nem valahol máshol alapoztak az este további részére.

(forrás: eFeN galéria)

Mi ennek az "alapozásnak" köszönhetően lemaradtunk a koncert elejéről, ketten épp a Bogozd ki utolsó ütemére léptünk be a gyakorlóiskola épületébe. Ez a szám a legalkalmasabb (szerintem) egy jó nagy pogózásra, amit - fájdalom - így ki kellett hagynom.
Az első, ami feltűnt a sátorba érve, hogy jóval többen (talán kétszer annyian is) voltak, mint a tegnapi Kiscsillag koncerten. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy tegnap éjjel mintha jóval aktívabbak lettek volna az emberek, több lett volna az ugrálás, több az élet. A harmadik sor környékén állva is olyan srác volt előttem, aki meg se mozdult. Minek megy az ilyen koncertre? És minek megy be előre a tömegbe? Itt üvölteni, ugrálni, tombolni kell kéremszépen, miért akarják így lelombozni az embert a szobrozásukkal?
A teljesség igénye nélkül íme néhány szám, amit játszottak: Teremtős, Defender, Rajzszöggel Középre, Szív-Szalutál-Szív, Egy Perccel Tovább,Dajkák Meséje, Felhő, Hajóra Szállt, Rubikernő, Kipakolta, Mentés Másként, Semmi Szédítő Magasság.

(forrás: eFeN galéria)

Beck Zoli még néhány bölcsességet is megosztott a közönséggel, például hogy vigyázzunk, nehogy teherbe essünk, de ha mégis megtörténik, vetessük el magunkat. Köszönjük, Zoli, szeretünk.
Persze az énekes jellegzetes "hadonászása" mellett sem mehetünk el szó nélkül. Aki már járt 30Y koncerten, vagy látott már koncertfelvételt, az tudja mire gondolok. Számomra ez az egyik ok, amiért nem csak a zenéjüket hallgatni, hanem a koncertjükre elmenni is érdemes.
Minden igényességet mellőző, mobillal (általam) készített felvétel, amin néhol halványan elmosódva kivehető az a bizonyos kézmozgás (aki képes ebből felismerni a Semmi Szédítő Magasság című számot, annak kitüntetés jár):

(forrás: eFeN galéria)

A koncert végén az egri lányokat dicsérve eljátszották a Puhatalpú Lányok című számot, aminek a végén a közönség kórusban rázendített a Sötét Van-ra, jelezvén, hogy amíg azt el nem játszák, nem tehetik ki a lábukat Egerből. Az zenekar lement a színpadról, majd - ahogy már megszoktuk - a rengeteg "vissza!" után ismét visszatértek és lenyomták nekünk a Szenest (a közönség tombol... "Mindenki, mindenki úgy nyel ahogy nyalat, egy fecske, egy fecske nem csinál nyarat...") és amikor már mindenki türelmetlenül sikongat és tapsol, végre elkezdik a Sötét Van-t. Mindenki ordít, ugrál és őrjöng, a szám végén hatalmas taps- és füttyzápor kíséretében Zoli megköszöni a közönségnek, hogy itt voltak és a zenekar végleg távozik.

 (forrás: eFeN galéria)

Őket a The Moog követte (elég igényes indie-rock zenekarnak tartom őket), de azt sajnos végül is kihagytuk.

Holnap Quimby-jelentéssel jövök.

2010. április 20., kedd

eFeN helyzetjelentés (part 1) - Kiscsillag

Április 19-én kezdetét vette az eFeN, vagyis az Egri Főiskolai Napok. A "nyitó" együttes a Kispál és a Borz tagokból alakult Kiscsillag volt.

(forrás: eFeN galéria)

Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola udvarán felállított sátorba lépve nem tudtam eldönteni, hogy a tér nagy, vagy az ember kevés, mindenesetre nem kellett egymást taposni, ha az ember pár méterre akart állni a színpadtól. Ezt említhetném pozitívumként is, viszont ezzel együtt tény, hogy aránylag kevesen ismerik itt "új Kossuth-díjasunk", Lovasi András együttesét. (Ahogy valószínűleg a többi alternatív rockot játszó magyar együttesre sem várható nagyobb érdeklődés... esetleg szerdán a Quimby-re.)

 (forrás: eFeN galéria)

Az együttes a beállítások után a Jó napot című (pörgősebb) számmal kezdte, ami szerintem telitalálat volt, rögtön megadta a hiperaktívan ugrálós koncerthangulatot. Hogy milyen sorrendben következtek ezután a számok, arra persze már nem emlékszem, de játszották az Állnak a férfiak, az Igazságos, a Szomszéd, a Russian in the school, az Örökre, A Pénz Miatt, a Fishing On Orfű, a Nehézbörtönsúlyzó, a MOL-Kútnál, a Feketemosó, a Country, a Hú De Sötét, az Itt valahol, a Jávor Pál, a Kockacukor, a Teremőr, a Ha Én Lennék, és a Légyszíves című számokat, ráadásul egy nem is olyan régi dalt, a Bánatot is eljátszották (Lovasi kottából, amiért elnézést is kért, de hát nehéz az élet...). Miután a zenekar elhagyta a színpadot természetesen visszatapsoltuk őket, ami nem talált süket fülekre, újra a színpadon voltak és eljátszották a Menetszél és a Van-e Szándék című számokat. Ezután már tapsolhattunk, visszázhattunk, egyértelmű volt, hogy vége a koncertnek. (Pedig a Fecskést igazán eljátszhatták volna még...)

(forrás: eFeN galéria)
A képen középtájon, kicsit balra látszik vöröses hajacskám

Mindent összevetve a koncert színvonalára nem lehetett panasz, minden ment ahogy kellett. Kíváncsi vagyok, hogy tudja-e ezt a szintet tartani a ma következő 30Y (ami szintén nagy kedvencem, viszont azon a koncertjükön, amin én voltam, volt néhány elenyésző kivetnivaló dolog).

És hogy ne csak az eFeN honlapjáról lopott gyönyörű és igényes képeket tegyek közzé, íme egy kevésbé jó minőségű (=szar), telefonnal készített kép:

(saját)

Holnap a 30Y koncert beszámolójával jelentkezem.

2010. április 19., hétfő

Eső

Ázott föld és párolgó növények, széttaposott csigatetemek és langyos beton illata. Tipikusan tóparti, nedves levegő.
Jaj, de szeretlek, csak ne lennék vizes Tőled...

 (kép: Assisi, 2009)

2010. április 12., hétfő

Lost, a befejező évad

A múltban (ha jól emlékszem, a '70-es években) egy szigeten hatalmas elektromágneses tér kezdi beszippantani a környezetében lévő fémeket (mivel épp a mágnesesség központjába igyekeztek fúrni, hatalmas fúrótornyok és más gépek kezdenek az addig kifúrt aknába zuhanni). Az aknába hidrogénbombát dobnak, remélve, hogy ha a sziget felrobban, a jövőben (ami ugye a jelen igazából) minden úgy lesz, mintha misem történt volna. Az Oceanic 815 szerencsésen landol és nem zuhan le a semmi közepén. A hidrogénbomba azonban nem robban fel. Egy nőnek fémlánc gabalyodik a lába köré. A láncot vonzani kezdi az akna. A nő több métert zuhan a fémroncsok között, az akna fenekére érve azonban még mindig él és meglátja nem messze tőle a bombát. Nem akar robbanni. De ő azért is próbálkozik. Gyerünk, robbanj már! Aztán a hatalmas fehérség...


Így ért véget a Lost című sorozat 5. évada. Az öcsémmel anno csak ültünk a monitor előtt, és lestünk, hogy akkor most mivan? Ezt nem csinálhatják, ki sem bírjuk várni, mire ideér a következő évad.
De bizony ez az idő is eljött és az AXN április 12.-ére műsorra tűzte a 6. évad első és második részét.

Az első rész már le is ment. Mit mondhatnék? Ugyanaz a "WTF?" élmény a jellemző rá, mint eddig. Az előzőekben legalább tudtam, hogy az egyik szál mindenképp a jelenben játszódik, a másik pedig az egyik évadban a múltban, másikban a jövőben. Most viszont... nem is tudom... mintha két jelen lenne... nem értem és kész...

Már kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogják lezárni a sorozatot, mert az előző évad óta igen erősen úgy érzem, hogy a forgatókönyv-írók sem nagyon értik már, hogy mi is van... Abban biztos vagyok, hogy olyan zárást fognak kitalálni neki, ami után szintén hatalmas kérdőjelekkel a fejünk fölött ülünk majd a képernyők előtt.

Hajrá!

2010. április 11., vasárnap

Könyv: Méhes György - Egyetlenem

A 2007. áprilisában elhunyt, Kossuth-díjas Méhes György (szül. Nagy Elek) utolsó regénye, az Egyetlenem egy gyönyörű szerelmi vallomás; hatvan évi boldog házasság története; emlékállítás az elhunyt és imádott feleségnek.


Ez a rövid, könnyen olvasható történet megható szerelemmel emlékezik vissza az író és felesége kapcsolatának kibontakozására, házasságuk legkedvesebb mozzanataira. Hihetetlen, hogy két ember ennyire szeretheti egymást. Hogy lehet, hogy ez a férfi majd' 90 évesen is ugyanolyan áhítattal fordult a szeretett nő felé, mint azelőtt 60 évvel?

A könyv elején az író két levelet közöl, amit kórházba került kedveséhez írt:

"2004. április 6.

Édes Kincsem!
Egyetlenem!
Rád gondolok nappal, rád gondolok éjszaka. Magam előtt látom mosolygós, gyönyörű tekinteted.
Boldoggá tesz, hogy leányod és fiad melletted vannak, és az ő nagy szeretetük sietteti gyógyulásod. Én távol vagyok tőled, de lélekben, vágyaimban mindig, mindörökre Veled. Azt a nagy szerelmet sugárzom feléd, amit irántad érzek.
Te vagy életem értelme, középpontja. Kincsem, olyan nagyon, nagyon szeretlek.
Úgy várom, hogy újra megöleljelek. Nagyon vágyom utánad.
Az, aki a világon a legjobban szeret."

"2004. április 7.

Édes Egyetlenem!
Te vagy életem nagy ajándéka. Lélekben, gondolatban állandóan Veled vagyok.
A gyógyulás minden részletéről beszámol Zsi meg Öcsi. Én itthon várom a híreket. Lehunyom a szemem, és magam előtt látlak, mosolyod, csillogó szemed. Milyen csodálatos ajándékot kaptam a Sorstól. Téged, Kincsem, egyetlen boldogságom. Kimondhatatlan, mennyire vágyom utánad. Együtt lélegzem veled.
Nagyon-nagyon szeretlek, Édeském."

A nő, Erzsébet azonban  még azon a héten meghalt, a temetés után pedig ez a könyv kezdett megszületni.

Bárcsak mindenki kapna ilyen ajándékot az életben...

2010. április 6., kedd

Az "igazi" moziélmény egri módra


Nagy öröm érte Eger kicsiny városát, beharangozták ugyanis, hogy április 6.-tól az Urániában, a város (egy ideje igencsak elhanyagolt) filmszínházában már 3D-s filmek is vetítésre kerülnek. Az egri önkormányzat volt ugyanis az országban a második, ami mozijának ily módú korszerűsítésére költött pénzt (kerek 35 millió forintot!), így az egyszerű kisvárosi lakos is élvezheti a technika új csodáit anélkül, hogy valamelyik nagyvárosba kellene utaznia, ráadásul mindezt az eddigi 650 Ft-os jegyáron kapja meg.

Elég vonzó ajánlatnak tűnt, az öcsémmel fel is kerekedtünk 6-án (kedden) délután, hogy négy órától megnézzük az Így neveld a sárkányodat című animációs kis szösszenetet 3D-ben. Oda is értünk szépen pénztárnyitáshoz. Az mellékes, hogy pénztár igazából nem is volt, csak egy kis kockás füzetbe irkálták be az érkezők óhaját-sóhaját, ki mikorra szeretne jegyet, stb. (Ilyen ez a full-digitalizált 21. század...) Beálltam a kicsi sorocskába, és már hallottam is, hogy lesz valami gubanc, olyasmik szűrődtek oda hozzám a sor elejéről, hogy "próbálják megcsinálni" meg "kódra várunk" és hasonló gyanús mondatok. Amikor majdnem odaértem a mindenható kockás füzethez, kijött egy bácsi a teremből az előtérbe és tájékoztatott mindenkit, hogy a technikát már nem fogják tudni beállítani négy órára, de még a hat órási vetítés sorsa is kérdéses, merthogy elkavartak valami kódot ímélben, kéremszépen...
Köszönöm, nekem ennyi elég is volt, az öcsémmel elegánsan távoztunk a helyről. Nyilván nincs jogom megkérdőjelezni az itteniek szakértelmét és felkészültségét, nem is akarok bírálni senkit, de ha már egy hete meg van hirdetve, hogy 6-án itt bizony 3D-s vetítés lesz, akkor hogy lehet, hogy a vetítés napján derül ki, hogy valami mégse stimmel? Hmmm?

Mindenesetre nem csalódtam az Urániában, miután volt már úgy, hogy fél órát álltam az előtérben (másokkal együtt) amikor már nyitnia kellett volna a pénztárnak, mégsem nyitott; néztem már úgy filmet a kistermében, hogy a filmből kimaradt egy kocka és a hangja olyan pocsék volt, hogy egy moziból felvett torrent letöltésével is jobban jártam volna; és mit ne mondjak, a látogatottsága sincs különösebben az egekben (ami ezek után nem is csoda).

2010. április 3., szombat

Mindenki megvan

Ritkán sírom el magam egy filmen, olyan pedig nem volt még szerintem, hogy többször is elpityeredtem volna.
Eddig.
Mert a Mindenki megvan egy ilyen film...

Ennyi.