eFeN helyzetjelentés (part 3) - Quimby

A tegnap éjjel, és jól lehet, hogy az egész eFeN csúcspontja volt a hét közepére rendezett Quimby koncert, ami előtt a Csík zenekar játszott, sokak örömére.

(forrás: eFeN galéria)

Ahogy vártam, ezen a koncerten volt eddig a legnagyobb és legszélesebb skálájú tömeg (csak itt találkoztam több tanárommal is), ötvözve az előző két estét: zsúfolásig megtelt sátor és élénk közönség. Bevallom, arányaiban nézve az előző zenekarokhoz képest ezt ismerem legkevésbé (hiszen az eddigi fellépők közül ez az együttes rendelkezik a legnagyobb múlttal, a legtöbb kiadott albummal, stb.)
A koncert nyitása a Kamikaze Bárány című számmal történt, az este folyamán pedig játszották többek között a Fekete Lamourt, az Otthontalanság Otthonát, a Magam Adomat, a Sehol Se Talállakot, az Ajjajjajt, a Most Múlik Pontosant, az Autó Egy Szerpentinent és még sok más dalt, ami vagy nem jut most eszembe, vagy nem ismertem.

 (forrás: eFeN galéria)

Minden szempontból ez a szerdai koncert hozta a legmagasabb színvonalat. A Quimby hangzása egyébként is sokszínű (nem csupán egyszerű vokál+gitár+dob kombinációkból építkeznek), amit előben is képesek hűen visszaadni. Meg kell még említeni a közönség nagy mértékű bevonását is, ami valószínűleg azok számára is sokkal élvezetesebbé tette a fellépést, akik ezelőtt nem ismerték az együttest. A gyakori kommunikáció, a zenekar bemutatása, a poénkodások, a hallgatóság énekeltetése (és a nagy közös üvöltés) mind fokozta a hangulatot és emelte a mosolygós emberek számát.
Ráadásul nem felejtették el megemlíteni azt sem, hogy a trombitás, Kárpáti József bizony itt végzett az egri főiskolán.

(forrás: eFeN galéria)

A koncert végén természetesen volt hatalmas fütyülés, sikítás és taps, meg persze "VISSZA! VISSZA!". És - nem túl meglepő - vissza is jöttek. Kiss Tibi elmondta, hogy mivel utánuk a Paso lép fel (akik jóféle tánczenét fognak játszani) megengedik maguknak, hogy a ráadás számok között lassú is legyen. Tibi szépen felvezette a számot, "ezt nem gyakran szoktuk játszani, de csak itt, csak most, csak nektek...", aztán megkaptuk, hogy el ne higgyük már, amit ott beszél a színpadon össze-vissza, csak ki kell töltenie valamivel az időt. Tibi, te kis huncut.
Ráadás számok közül bevallom őszintén, csak a Bordély Boogie-ra emlékszem, ami alatt meg is találtam a gyengéden pogózó részleget és élvezettel lökdöstem és taszigáltam mindenkit, akit értem. Végre.
A ráadás után (ha jól emlékszem, három számot is játszottam, amin meglepődtem, mert kettőre számítottam) hatalmas tapsvihar tört ki, az együttes pedig elhagyta a színpadot.

(forrás: eFeN galéria)

Végül szomorúan jelentem: most már végleg és reménytelenül beleszerettem Kiss Tibibe...