Amitől a legjobban

Feküdtem melletted az ágyon, próbáltam felvenni lélegzésednek nyugodt, egyenletes ritmusát. De hiába. Az én szememet nem nehezítette álompor. Kínlódtam, próbáltam csak a te ölelésedre koncentrálni, de a tehetetlen unalom unos-untalan belém csípett. Próbáltam szép dolgokra gondolni, ahogy azt általában tanácsolni szokták az álmatlanoknak. Erről persze az agyam arra a kérdésre ugrott, hogy mit értenek „szép” alatt. Mit kellene elképzelnem? Mezőt virágokkal és őzikékkel?… Igaz, az én világomhoz jobban illene egy titkos erdei zug, tündérekkel és manókkal. Igen, ez az, elhatároztam, hogy tündérekre fogok gondolni. És már játszódott is a fejemben saját, néma esti mesém.

***

Alig sikerült elbóbiskolnom, amikor megmoccantál. Hirtelen levetetted magadról a karomat, és tested összegömbölyödött. Megijedtem, Kérdezte, mi a baj, de csak kétségbeesett hörgés volt a válasz. Mit tehettem volna? Sírni kezdtem, beszélni próbáltam, és mérlegeltem, vajon kell-e mentő. Csak azt éreztem, hogy én még kicsi vagyok ehhez; hogy az anyukámnak kellene szólnom, hogy csináljon valamit; hogy ha felhívom a mentőket, nem tudom majd, mit kell mondani a néninek vagy bácsinak. Ültem az ágyon, és bámultam görccsé egybevált tagjaid. Vártam, hogy minden rendben legyen.

Aztán tényleg vége lett. A görcs megszűnt, te pedig izmaidat ellazítva aludtál tovább. Szívemről sziklaomlás indult útnak. Végre vége volt. Nyugodtan fészkeltem magam vissza a korábbi helyemre, amikor valami gyomorforgatóan furcsa szagot kezdtem érezni. Először nem értettem mi lehet ez, de amikor újra feléd fordultam, és megpróbáltalak felébreszteni, kivilágosodott a szoba. És beborult a lelkem.

A záróizmok elernyedéséről figyelmeztetett a szar és a húgy szemkaparó aromája. Nem akartam elhinni. Ijedt kislányként ugrottam ki az ágyból és csaptam fel a villanyt. Melléd rohantam. A takaródra bűzlő folt telepedett deréktájon. Szád nyitva volt, karod erőtlenül csüngött le az ágyról, mintha te magad is menekülni próbáltál volna. És tessék, ott volt a test, én pedig hiába kerestem azt, akit annyira imádtam, többé nem volt benne. Az az üresen tátongó ajakkapu pár órája még az engem kényeztetett. De miért nem tudod megmozdítani a karod? Ölelj már át, a kurva életbe, nem látod, hogy szenvedek?! Nem fekhetsz csak így, rólam tudomást sem véve! Gyerünk, csikizz meg, nevettess, haha, jó vicc, hiteles alakítás, de most már… most már legyen vége. Leplezd le magad. Édesem. Kérlek… kérlek…

***

Megizzadva tértem magamhoz, párnámat és arcomat összemaszatolták a könnyek. Hüppögve fúrtam arcomat a hátadba, de te semmit sem érzékeltél az egészből. Mélyen aludtál. És lélegeztél.