Utolsó Fürdetés

A lány csak feküdt a kádban. Először értetlenül, aztán egyre inkább elhatalmasodott rajta valami megmagyarázhatatlan érzés, ami a félelem, a szomorúság és a kétségbeesés keveréke volt, mindez hatalmas, érzéketlen üresség burkába zárva.
Amikor legutóbb így fürdették, még mosolygott. Akkor azt hitte, szeretik, és az egészben az a legröhejesebb, hogy abban a hazug szeretetben boldogabbnak érezte magát. Amikor legutóbb így fürdették, még valaki mást látott. Most már tudta, hogy amikor legutóbb így fürdették, nem szerették. Soha nem mondta volna, hogy csalódott, miután eloszlottak a felhők, vagy miután minden lassan és észrevétlenül változni kezdett. Nem is, nem változott semmi, csak az ismeretség nőtt és azzal együtt a rossz tulajdonságok megismerése is. De ez mindenkihez hozzátartozik, elfogadta, és szeretete nem csökkent, ha lehet, inkább csak nőtt.
És most itt hevert a fürdővízben. Néma, gyászos fürdő. Mintha valaminek a vége közeledne. Mintha utolsó vacsora helyett neki egy utolsó fürdetés járna, mielőtt minden megszűnne. A lány a plafon felé fordította könnyes szemeit, és próbálta elhitetni magával, hogy most szeretik, ez most nem lehet hazugság. Nem lehet hazugság. Nem lehet hazugság. Nem lehet hazugság. Hopp, kigördültek az első, félénk könnycseppek, de nem is követte őket több: az üresség burka jól körülzár minden érzést.
A fürdés után gyengéden siklott végig a testen az érdes törülköző. A lány karjai szomorú, éhes ölelésre nyíltak, hogy megmutassa, a szeretete nem múlik el, bármi történjék.
Vágyakozó, viszonzatlan ölelés kuporog a levegőben. Az üres fürdőszoba nem óvja tovább a halálra ítéltet. A kivégzés helyére kell igyekeznie, hogy a meleg takaró gyilkos ölelése közben a könnyeibe fulladjon.