Péter üzenete:
Üdv a szép hölgynek!
Anna üzenete:
:)
Üdvözletem, uram!
Péter üzenete:
Gondolkoztál azon, amit tegnap mondtam?
Anna üzenete:
Egész éjjel az járt a fejemben.
Mégsem tudtam dönteni.
:S
Péter üzenete:
Miért?
Mi a baj?
Anna üzenete:
Nem tudom.
Nem vagyok jártas Pesten.
Nem szeretek egyedül utazni.
Nem jönnél inkább te Miskolcra?
Péter üzenete:
Nagyon szívesen mennék, de nem hiszem, hogy annyi időre szabaddá tudnám tenni magam.
Sajnálom.
Ha nem szeretnél, nem kell jönnöd. Majd máskor találkozunk, ha nem kötnek le ennyire a
munkahelyemen.
Pedig annyira szeretnélek látni.
:(
Anna üzenete:
:(
Jaj, nem tudom, mit csináljak.
Félek.
Péter üzenete:
Nem bízol bennem?
Két hónapja beszélgetünk, szinte már a lelkedbe látok. Jól ismerlek. És szeretnélek szeretni.
De nem akarom erőltetni, hogy gyere.
Anna üzenete:
:S
Ha felmennék, hol találkoznánk?
Péter üzenete:
Várnálak a peronon. Amint leszállnál a vonatról, ott lennék és átölelnélek.
Anna üzenete:
:$
Hát jó.
Ha tényleg ott leszel, és megígéred, hogy nem fogok elveszni…
Péter üzenete:
Nem fogsz :)
Vigyázok majd rád.
Miről ismerlek meg?
Anna üzenete:
Lila ruha lesz rajtam.
Így jó?
Péter üzenete:
Ha nem minden csinos, miskolci nő lila ruhát fog viselni, akkor nem tévesztem el ;)
Anna üzenete:
:)
És én miről ismerlek meg téged?
Péter üzenete:
Világos nadrágot és inget veszek fel.
Nyakkendő nélkül, természetesen.
Fő a lazaság, még ötvenen túl is ;)
Anna üzenete:
:)
Rendben.
Akkor nézek vonatot.
Péntek délutánra?
Péter üzenete:
Igen, az tökéletes lesz…
*
Egyedül vagyok. Nem ismerem a várost, nem igazodom ki az állomáson. Itt lesz. Biztos mindjárt itt lesz.
Már tíz perce állok itt és nem jön. Úristen. Becsapott? Nem lehet. Két hónapja minden nap beszélgetünk. Ismerem. Ő rendes ember, nem olyan, mint a többi.
Negyed óra után gyűlik a könny a szememben. Megkérdezek egy fiatal párt, hogy hol és milyen jegyet kell venni a visszaútra, Miskolcra. Te jó ég, még a pénztárat sem fogom megtalálni. Kétségbeesetten magyarázom a párnak, hogy mi történt. Alig figyelnek, de egyikük legalább bólogat néha, és rám-rám tekint. Biztosan nem értik, milyen lehet ez. Milyen érzés, amikor játszanak az emberrel. Amikor becsapják, puszta szórakozásból. Amikor minden segítség nélkül egyedül maradnak. Idegenek között. Magányosan.
Meglátok egy férfit, de nem merek odamenni hozzá. Talán ő volt az. Elszalasztottam volna? Fel kellett volna ismernie. Istenem, mit csináljak? A telefonszámát otthon hagytam egy cetlin. Tehetetlen vagyok.
A fiatal pár biztosan unja már a társaságomat, azt mondják, nézzek körül, lehet, hogy kinn vár az illető, mert menetjegy nélkül nem lehet bejönni a peronokhoz. De akkor miért mondta, hogy itt fog várni? Miért tette ezt velem?
Megköszönöm a párnak a segítséget, és elindulok a többi peron felé…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése