Úgy látszik, ez az ősz a tiéd. Sőt, attól tartok, hogy mostantól minden őszöm a tiéd lesz. Ilyenkor mindig kicsit haldokoltál. Talán egy ősz végén majd mindketten meghalunk.
***
Azt hiszem, akár nyálasnak is mondhatnánk a következő gondolatokat. De tudod, mostanában sokat sírok. Buszon, metrón, utcán, mindegy. Tudom, hogy te már eleget sírtál miattam. Én most, jó egy évre rá próbálom behozni a lemaradásom. Nem miattad. Utánad. Nem hüppögő pityergés ez, nem is hangos zokogás. Egyszerűen legörbül picit az ajak, a szem pedig könnyezni kezd. És milyen kellemesen langyos könnyek ezek. Mintha a szívemben melengettem volna őket egészen addig. De aztán jön a szél, az oxigén, a szöszmöszök a levegőben, ugye. Le kell törölni, mert hideg, zavaró, viszket és csíp. Érted az összefüggést, ugye, kedves?
***
Biztos az időjárás teszi, meg a sok szösz. De azt hiszem, én alázatosra puhultam, te pedig ropogósra keményedtél.
***
Egyébként láttam egy rókát átszaladni az úton, egy olyan koncertről hazafelé menet, amin végig rád gondoltam. Szöszmöszök Nem Léteznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése