Álom-bálon

Álmomban egy kertben voltam, ami állatoktól és csinos ruhás emberektől volt terhes. Ezen az egy képen kívül minden más részletet az ébrenlét homálya fedi előlem. Arra azonban tisztán emlékszem, hogy ebből az álomból egy következőbe riadtam: a kertből egy városba kerültem. Ekkor ember voltam, előzőleg azonban valamiféle állat. A szerelmem pedig galamb formában jelent meg előttem. Hittem, hogy felismer, hogy így is velem marad, de csalódtam. Én ember voltam, ő pedig tudatlan galamb. Egy ideig még követni tudtam a szememmel, aztán megértettem, hogy örökre elhagy, messzire repül. Nélkülem.

Emlékezés

Nahát, rég láttalak. Azt hittem, felém sem nézel már többé, hogy elfelejtettél, hogy számodra megszűntem. Pedig te is tudod... ha számodra megszűnök, végleg megszűnök. Onnantól nem létezem. Már csak az emlékeidben élek, pedig régen ott voltam a jelenbéli gondolataidban is. Miért száműztél onnan? Miért csak az elmúlt napjainkat veszed elő, ha rám gondolsz? Most is lehetne minden ugyanúgy, én itt vagyok, várok rád. Fordítsd egy kicsit oldalra a fejed, és te is megláthatsz. Csak nézz ide. Látsz, igaz? Akkor miért nem veszel rólam tudomást? Neked könnyebb így? Mert ha igen, engedj el, hagyj megszűnni... akkor te sem fogsz fájni nekem, és a te lelkiismereted sem fog mocorogni miattam. Nem megy? Tudtam, hogy úgysem tudod megtenni. Önző vagy. Félreraktál engem szűkösebb időkre. De tudod mit? Én így is szeretlek.

Reggeli szerelem-cica

Reggel van, a Nap is süti már a tököt,
Mi is ébredhetnénk lassan…
A harang delet ütött.

Te csak maradj fekve, addig én
Felszárítok minden párna-nyáltócsát.
Tejbőrödet iszom majd a reggeli kekszhez,
Letörlöm majd arcodról az ottmaradt morzsát
Szemed sugarától a kis konyha meleg lesz.
Te meg, édes, csak maradj fekve.

Látom, hogy álmos vagy,
A szemed még gyenge,
De azért, kedvesem,
 Egy kis fényt engedj be!
Még a számat sem látom:
A vak sötét helyettem eszi meg a kekszet,
S akkor pici szívem fölöttébb nehezt’ lesz.

Szerelmem, te nem is eszel, csak morzsálva nyammogsz,
Én az asztalnál ülök, te az ágyból kukkantasz rám,
Nézed a pőre királyi ruhám.
Ettől a nézéstől pedig csókra kezdek fájni,
Jaj, a szemeidtől nincs kedvem megválni!
Oda mennék én, de félek, hogy berántasz
- No nem valami ételnek, hanem be az ágyba,
Látom, hogy ez huncut kis szíved vágya.
Ezért hát nyitom számat,
Mondanám, hogy gyere. De nem lehet:
A cica elvitte a nyelvemet.

Cirmos cica hajj,
Ebből lesz a baj!
Kapsz tejet, meg kekszet,
Csak add vissza a nyelvet,
Ti komisz kis szerelemmacska!