Ó, de...

Ó, de...

Átirat József Attila Óda című versének részletéből, keverve Kosztolányi Már néha gondolok a szerelemre című versével.

Itt ülök hullámzó ágyikómban.

A muló nyár

zörgő vihara, mint egy borús

zenekar dallama, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami nem is volt,

a fej lehajlott és megholt

a szív.

Ó, de éledj, te balga,

ébredj már tudatra:

ami nem volt, nem is lesz.

Te pedig jössz majd,

látom fakadni fogaidon a kacajt.

Aztán komoly kisfiúvá bújsz,

úgy is enyém vagy:

éjbe néző. Fáradt. Enyhe. Csöndes.

Széttekintesz, és szobánkba csönd lesz.

Hát várok.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Mert szeretlek,

mint mélyüket a hallgatag vermek.

Verd meg

százszor, ezerszer a lelkem.

A tiéd.