Vége

Csőcsók, itt nem lesz friss, további versek itten, ni:
http://egyrokacsodaorszagban.tumblr.com/tagged/saját

kiterítem magam

mióta nincs, már csak a felszín van.
nincs jelentése
a bőr alatt mozgó csontoknak.
még a szeplők is mélyebbre bújnak
és vacogva néznek össze.
egy róka elhasznált bőre
hever a lábaim előtt,
mégsem lettem meztelen.
mert bár minden kidagadó eret
megszámlálhatna testemen bárki,
most takartam
csak el magam
igazán.

semmiért

mint üveg, ha földhöz baszom,
ne élj, mikor nem akarom.

fürdés

mint fürdőkádban a hab,
úgy menekülsz le,
s visszapillantva még magyarázod,
hogy csak a lefolyó szippant be.

a faszt.

feltételes

hiányod bennem végtelen tér.
betömlek folyton, csitítalak.

erőlködésem semmit sem ér:

rám telepedtél, mint az álmatlanság,

s míg nemléted rajtam szuszog,

átkarol minket a közös

feltételes módunk.

szomorú

látni ahogy minden perccel

használódik, kopik a test.

félek ettől a múlástól,

hogy következik majd az est

és végül minden,

minden sötét lesz.

szomorú dal

nem volt tavaszunk
de borom az van.

volna

meg hogy szívesen főztem volna neked paprikáskrumplit (nemígykellírni), jó sok kolbásszal, pedig igazából nem is főztem még olyat soha. meg tudod, kiültünk volna esténként borozni, reggelente meg csináltam volna kávét, bár neked csak koffeinmenteset adtam volna, mert aztán éjszaka nem tudtál volna elaludni. néha besurrantam volna a zuhanyzóba melléd, hogy együtt tusoljunk, még ha szégyenlős is vagyok hébehóba. de azért biztos az agyadra mentem volna a sok mániámmal, hogy ne hagyd elöl ezt, meg pakold el magad után azt. mondjuk a veszekedések úgyis biztos szexszel végződtek volna, mert hát tudod, az a bizonyos "dühbőlszex" hányszor fel lett emlegetve, hogy dejólenne. még az is lehet, hogy szex után kihajoltunk volna félmeztelenül az ablakon, elszívni egy-egy szál cigit. igen, már látom is, ahogy állunk az ablakban, kezünkben a cigi, rám nézel, rád nézek, te elmosolyodsz, én meg kérdezem, hogy "mivan?". tudod, majd ha a sírodnál állok, akkor is csak ezt fogom mondani mosolyogvazavarban, hogy "mivan?", te meg majd légyszi az én síromnál csak vigyorogj olyan sejtelmesen, ahogy szoktál, és már tudni is fogod, hogy rögtön válaszolnám a mivant. szóval érted, azért jó lett volna. meg párizst én is sajnálom, mert kézenfogva megmutogattam volna neked, hogy "na látod, ez az ejfeltorony, ez meg a notredám, itt a monmarton meg tudok egy jó kis kávézót, de menjünk is inkább tovább, üljünk le a szajnaparton és együk a kamambert bagettel meg igyuk a bort". mondom, jó lett volna. persze a legjobb még mindig az lett volna, ha létezne az a zsák, tudod, amit meséltél egyszer, hogy belebújunk ketten és akkor kint megáll az idő, mi meg bent leélünk egy teljes életet, aztán mikor kijövünk, minden ugyanúgy megy tovább. na az tökéletes lett volna.

és legszívesebben megírnám egy hatalmas könyveben az egész életünket, amit elképzeltem magunknak, amit elképzeltünk magunknak, de soha nem váltottuk valóra. és ha azt a könyvet megírnám, és sokszor elolvasnám, a végére talán el is hinném, hogy ez mind megtörtént. bár picit már most is elhiszem.

levegőben

feldobtuk, mert azt hittük leesik,
aztán meg se vártuk,
dobáltuk utána a többit.

nézd, most hogy lóg ott
fenn a levegőben
párizsi út, meg közös lakás,
cica, hörcsög, együtt alvás,
meg más szöszök.

de azért - ha nem baj - az utcán még rád köszönök.

óda

egyetlen csapásra

elhalkul a nevetés

s fakad szemeiden

a szempilla-remegés